TerraSana diófélékből készült kenhető krémek
Az ókor óta az ember arról álmodozik, hogy az egyszerű fémeket, például az ólmot, arannyá alakítsa. Az a gondolat, hogy már nem kell az aranyért dolgozni, hanem egyszerűen magunk is előállíthatjuk, évezredek óta inspirálja az írókat. De volt egy szakma is, amely komolyan megpróbálta ezt az elképzelést a gyakorlatba ültetni: az alkímisták. Az alkímia az 1. században Egyiptomban keletkezett, a természetfilozófia egyik ágaként. Két fő célja volt: először is az úgynevezett transzmutáció, azaz az alacsonyabb rendű fémek arannyá vagy legalábbis ezüstté alakítása. Ezen felül az alkímista munkájával lelkének kiteljesedését is megpróbálta elérni. Az alkímiában tehát a természettudományok és a spirituális szempontok ötvöződtek. Sok évszázadon át az alkímiai könyvek a keleti világ tudósainak voltak fenntartva. Csak amikor a magas középkorban az arab könyveket latinra fordították, váltak elérhetővé Európában – de csak titokban. A legtöbb alkimista ugyanis titokban űzte művészetét. Tudásukat gyakran csak szóban adták át kiválasztott tanítványaiknak. Ha pedig le kellett írniuk valamit, szimbólumokat és kódszavakat használtak, amelyeket csak ők tudtak megfejteni.
Titkolózásuk miatt sok kortársuk kritikus szemmel nézett az alkimistákra. Azt mondták róluk, hogy a sötét művészeteket űzik, és például mesterséges élőlények létrehozására törekednek. Hogy ne kerüljenek az inkvizíció célkeresztjébe, sok alkimista nappal gyógyszerészként, üvegfúvóként vagy díszkovácsként dolgozott. Éjszaka pedig pincékben vagy padláson kísérleteztek. Ha valamelyiküknek valóban sikerült ólomból aranyat előállítania, titkát magának tartotta. A tizennyolcadik században az alkímisták végül kettészakadtak. Egyesek egyetemre mentek, és például vegyészek lettek, mások pedig ezoterikus titkos társaságokba tömörültek.
Ma a modern tudomány átvette az ősi alkímisták örökségét. 2012-ben a Bajor Geológiai Intézet kutatóinak sikerült mogyoróvajból gyémántot előállítaniuk. Általában a gyémántok a földfelszín mélyén, 2200 Celsius-fok feletti hőmérsékleten keletkeznek. Az ott uralkodó nyomás 1,3 milliószorosa a légköri nyomásnak, és az atomokat újraképződésre kényszeríti. Így keletkeznek a gyémántok a szénből. A mogyoróvaj vagy a zsíros diópürék is rengeteg szént tartalmaznak. Miután a kutatók kivonták a vizet a mogyoróvajból, már csak elegendő nyomást kellett gyakorolniuk a maradékra. A távozó hidrogén apró robbanásokat okozott, de végül a kutatók egy igazi gyémántot kaptak. Vajon mindenki, akinek van otthon egy üveg mogyoróvaj, potenciális milliomos? Sajnos nem. Ugyanis a kutatóknak több hétre volt szükségük ahhoz, hogy egy mindössze 3 mm átmérőjű gyémántot állítsanak elő. Ráadásul optikailag sem tud a világosbarna mogyorógyémánt lépést tartani ragyogóan csillogó rokonai mellett. De még ha az ékszerészek nem is érdeklődnek iránta, bármely alkimista zöldre váltana az irigységtől.
Nemcsak drágakövek előállításához, hanem kenve a kenyérre vagy főzéshez hozzáadva is a mogyoróvaj mindig jó választás. A TerraSana finom vegán kenhetőjeivel a kis és nagy édesszájúak egyaránt megszeretik majd az ízét. A diós-krémes élvezetet a TerraSana bio mogyoróvaj biztosítja, amelyet tiszta formában kenhetünk kenyérre, vagy felhasználhatunk ázsiai ételek elkészítéséhez. A 100%-ban finoman pörkölt földimogyoróból készült krém finomra őrölt és darabos változatban egyaránt kapható, mindkettő kis 250 g-os és nagy 500 g-os üvegben. Akik a mandulát részesítik előnyben, választhatnak a pörkölt mandulából készült bio mandulavaj vagy a hámozott mandulából készült bio fehér mandulavaj között. Mindkét változat a 250 g-os üvegben kiválóan alkalmas kenhetőként és kreatív ételek vegán ízesítésére. De a kiadós mártogatósoknak is egyedi ízt kölcsönöznek. A TerraSana vegán kenhetőihez kizárólag a tanúsított ökológiai gazdálkodásból származó legjobb alapanyagokat használják. Sokoldalú és krémesen finom. Meg fog lepődni.
