Sommer bio keksz
Európa időjárását három éghajlati övezet jellemzi: az északi hűvös szubpoláris övezet, a mérsékelt éghajlati övezet és a déli forró szubtrópusi övezet. Az éghajlati különbségek nem csupán a lakosok mentalitását, hanem még a sült kenyér színét is megváltoztatják. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál sötétebbek a kenyerek. Ezzel szemben a világos színű kenyér inkább a melegebb éghajlaton jellemző. Észak- és Közép-Európában, ahol hidegek a telek, a kevert rozskenyér dominál. Az Alpoktól délre viszont szinte kizárólag fehér kenyeret tesznek az asztalra. A fehér kenyér sokkal levegősebb, mint sötét rokonai, ezért jobban illeszkedik a könnyű mediterrán konyhához. Különösen népszerűek az olasz változatok, mint például a ciabatta, a grissini vagy a pizzakenyér. De Olaszországban található meg egy olyan fehérkenyér-fajta is, amelyet nem feltétlenül társítanánk a mediterrán konyhához: nevezetesen a zsemle.
A panis frixus néven a zsemle már az ókori Rómában is ismert volt. Ott elsősorban a római légiók menetélelmiszerként használták. A kétszeri sütésnek köszönhetően ez a különleges kenyér nagyon tartós és mindenekelőtt nagyon könnyű volt. A légiósok számára, akiknek hosszú meneteléseik során a felszerelésük és ellátmányuk nagy részét maguknak kellett cipelniük, ez óriási előnyt jelentett. Amikor felállították a táborukat, a kemény kenyérszeleteket gyakran vízbe áztatták, mielőtt megették őket. Így a zsemlét gyorsabban lehetett elfogyasztani.
A rómaiak az egész Földközi-tengeri régióban jól kiépített úthálózatot hoztak létre. Birodalmuk fénykorában így biztonságosan utazhatott az ember Egyiptomtól Nagy-Britanniáig. Még a középkorban is járhatóak voltak ezek az utak. Ebben a viharos korszakban azonban az utazás korántsem volt veszélytelen. Az utazási kedvvel együtt a zsemle is eltűnt. Csak az Újvilág felfedezése után tért vissza. A hosszú tengeri utazásokhoz elegendő élelmiszerre volt szükség. A zsemle erre tökéletesen megfelelt. Hamarosan minden európai kikötőben megtalálhatóvá vált, majd nem sokkal később már Amerikában és Ausztráliában is. A nagy vitorlás hajók legénysége számára a zsemle elengedhetetlen volt. A parton eközben az erősen megsütött kenyér a felsőbb osztályok körében népszerű csemegévé vált. A bécsi, szentpétervári és konstantinápolyi királyi udvarokba a nagy keresletnek örvendő „Zweygeback”-ot (a „Zwieback” – azaz a keksz – régi német megnevezése) Németországból szállították. Kis porcelán tányérokon tálalták az udvar tagjainak, teával együtt. Még Goethe is rajongott a zsemléért. Amikor a költészet hercege szünetet tartott az írásban, szívesen mártott egy darab zsemlét a forró csokoládéjába.
Ma már minden gyermek ismeri a zsemlét. Sok csecsemő számára a zsemle az első darab kenyér, amit rágni tudnak. Amikor a gyerekek nagyobbak lesznek és szívesen nassolnak, a zsemle igazi alternatívája a keksznek. Még gyomorproblémák vagy étvágytalanság esetén is a zsemle az első választás. A zsemle egy időtálló nassolnivaló, amely fiatalok és idősek körében egyaránt népszerű. Édes kenhetővel vagy egyszerűen egy csésze tea mellé – a zsemle mindig remek választás! Ezt bizonyítják a ropogós, finom bio zsemlék is, amelyeket a dél-hesseni Hochtaunuskreis kerületben, Neu-Anspachban található Sommer zsemlegyárban készítenek. A szűz olívaolajjal ízesített bio tönkölybúza mini zsemlék rozmaringgal kiválóan illenek a meleg nyári estékhez, egy pohár bor társaságában a teraszon. A mediterrán mini kekszek olajbogyó, feta sajt vagy sonka mellé is remekül illenek. A Sommer bio kekszek – tönkölybúza, tönkölybúza-vaj, fekete tönkebúza és teljes kiőrlésű búza változatokban – ropogós klasszikusok. Nemcsak vajjal, lekvárral vagy csokoládékrémmel ízlenek remekül, hanem önmagukban fogyasztva is igazi élvezetet nyújtanak.
