Naturata bio keksz

Japánban a gazdagsághoz és a jóléthez vezető út évszázadok óta a hajdina tésztán keresztül vezet. Aki szilveszterkor egy tál „Toshikoshi Soba”-t az utolsó falatig megeszik, az reménykedhet anyagi szerencsében az új évben. Ez a szokás már a 13. századi Kamakura-korszak óta dokumentálva van. Abban az időben a templomi papok és a gazdag uralkodók az évfordulón hajdina levest osztottak az embereknek. A hajdina és a gazdagság közötti kapcsolat egy, ebben a korszakban az aranyművesek és az aranyozók körében elterjedt rituáléra vezethető vissza. A késő középkorban az aranyleveleket rendkívül vékonyra verték ki, és minden apró maradék is értékes volt. Annak elkerülése érdekében, hogy aranypor maradjon a finom bemélyedésekben és az egyenetlen felületeken, hajdinalisztet fújtak a frissen aranyozott faragványokra és szobrokra. A finom liszt képes volt felszívni az aranyrészecskéket anélkül, hogy károsította volna az aranyozást. Azóta a hajdinából készült szoba tésztát Japánban szerencsét hozó talizmánnak és pénzmágnesnek tekintik.

A névvel ellentétben a hajdina semmi köze sincs a búzához. Mivel a háromszög alakú termések külsőleg hasonlítanak a bükkmakkra, de a búzamagokhoz hasonlóan felhasználhatók, a növényt ennek ellenére már több mint 500 éve ezen a néven ismerik. Botanikai szempontból a hajdina nem gabona, hanem a fűzfélék családjába tartozik, és közelebb áll a rebarbarához és a sóskafélékhez, mint a búzához, a rozshoz vagy a tönkölybúzához. Közép-Ázsiában a hajdinát már több mint 4500 éve termesztik. Közép-Európába azonban csak a késő középkorban jutott el. A 14. századi megjelenése egybeesett a terméskiesések, éhínségek, háborúk és a pestis által jellemzett időszakkal. A korszak nyomorgó vidéki lakossága számára ez a kevés gondozást igénylő növény mennyei ajándéknak számított. A hajdina olyan szegényes, homokos talajon is megterem, ahol a búza és a rozs alig hozott termést. Kevés igényt támasztott a talajra, szinte egyáltalán nem igényelt műtrágyázást, és már a vetés után 10–12 héttel betakarítható volt. Számos régióban ezért a hajdina gyorsan nélkülözhetetlen alapélelmiszerré vált.

A legszegényesebb körülmények között élő parasztok hálásak voltak, hogy hajdinát termeszthettek. A földeket birtokló uralkodók azonban gyanakodva tekintettek a Távol-Keletről érkezett új növényre. A nemesség körében a hajdinát „pogány gabonaként” nézték le; a búzából készült drága fehér kenyér viszont a felsőbb osztályok körében státuszszimbólumnak számított. Ironikus módon azonban a hajdina tápérték-sűrűsége jelentősen magasabb, mint a búzáé. Tartalmazza mind a kilenc esszenciális aminosavat, ásványi anyagokat, például magnéziumot és vasat, valamint különböző B-vitaminokat. Közép-Európában a hajdina-termesztés a 17. és 18. században érte el csúcspontját. Ezt követően fokozatosan kiszorította a burgonya. Az „Új Világból” származó gumó szintén alacsony talajigényű volt, de terméshozama lényegesen nagyobb volt. A burgonya mellett a magasabb hozamú gabonafajták és a termesztési módszerek változásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a hajdina Európa-szerte egyre inkább háttérbe szoruljon.

Az, hogy a hajdinát a 20. században újra felfedezték, elsősorban az egészségügyi élelmiszerüzleteknek és a bio-termékeket forgalmazó boltoknak köszönhető. Azóta ez a pszeudogabonafaj egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Magas tápértékén és diós ízén túl a hajdinának van még egy előnye: természetesen gluténmentes. A hajdinalisztet hagyományosan palacsinták, galette-ek, gofri, kenyér és kekszek készítéséhez, valamint mártások sűrítéséhez használják. A gluténfehérjék hiánya miatt gyakran keverik más lisztekkel, vagy inkább laposabb süteményekhez használják, mint például Naturata hajdina-cékla ropogós kenyerét. A diós, földes ízű hajdinaliszt és a cékla földes-édes ízének kombinációja aromás változatosságot nyújt harapnivalókhoz, brunchhoz és csomagolt ebédhez.

A Naturata ropogós kenyerecskéi növényi alapanyagokból készült, légies, ropogós szeletek. A receptek csupán néhány összetevőre korlátozódnak. Az egyszerű lisztkeverékek hüvelyesekkel, gesztenyével, hajdinával vagy rizzsel ízletes kenyéralternatívát kínálnak. A ropogós szeletek remekül kiegészítik a reggelit, a brunchot és a vacsorát. Jól illenek sós feltétekhez, édes vagy növényi kenhetőkrémekhez egyaránt, de önmagukban is élvezhetők, vagy levesek és saláták mellé tálalhatók.