Allos Bio müzli
Manapság sok ember számára a pszeudogabonafélék a változatos étrend részét képezik. De miben különböznek valójában az amarant és társai a valódi gabonaféléktől? Minden „valódi” gabona – mint például a búza, a rozs, az árpa, a köles vagy a rizs – a cukorfűfélék családjába tartozik. Az amarant és a quinoa álgabonák viszont az amarantfélék családjába tartoznak. A hajdina szintén nem édesfű, hanem a keserűfűfélék közé tartozik, a chia pedig a szájvirágúak családjába. A botanikai különbségek ellenére az álgabonák magjai általában ugyanúgy feldolgozhatók, mint az igazi gabonaféléké. A fő különbség az, hogy az álgabonák nem tartalmaznak glutént. Ez azt jelenti, hogy nincs „önsütő képességük”, és tiszta formában nem használhatók kenyérsütéshez. Azonban a sütéshez való alkalmassá tétel érdekében az amarantlisztet keverhetjük búza- vagy rozsliszttel.
A gabonafélék és az álgabonafélék története számos figyelemre méltó párhuzamot mutat. A gabonatermesztés több mint 10 000 évvel ezelőtt kezdődött a Közel-Keleten. Az ezt követő évezredekben onnan terjedt el Ázsiában, Afrikában és Európában. A három kontinensen egyaránt a gabona gyorsan nélkülözhetetlen alapélelmiszerré vált. Ez tette lehetővé az első fejlett civilizációk kialakulását. Közép-Amerikában hasonló fejlődés ment végbe – de a pszeudogabonákkal, elsősorban az amaranttal. A mai Mexikó területén az amarantot már körülbelül 9000 évvel ezelőtt termesztették. Később az összes fejlett mezoamerikai civilizáció termesztette az amarantot. Aranyszínű szemei nélkül a maják és az aztékok soha nem tudták volna ellátni nagyvárosaik lakosságát. A kutatók becslése szerint az azték birodalomban évente akár 20 000 tonna „huaútli” (amarant) termését takarították be. A „huaútli”-t az aztékok és szomszédos népeik nagy becsben tartották. Mivel az amarant több volt, mint egyszerű élelmiszer, gyógyító és élethosszabbító hatást is tulajdonítottak neki.
A 16. században a spanyolok meghódították az azték birodalmat. Az Európából érkező új jövevények azonnal felléptek a bennszülöttek kultúrája ellen. Vallási ünnepeik és viseletük mellett az amarant termesztését is betiltották. Még a pszeudo-gabona birtoklása is halálbüntetéssel járt. Rövid időn belül az értékes magvak feledésbe merültek. Csak a 20. században fedezték fel újra a vadon termő amarantot a botanikusok. A kutatók hamar rájöttek, hogy egy kis szenzációra bukkantak. Az amarant magjai ugyanis nemcsak gluténmentesek voltak, hanem vasat, fehérjét és számos más fontos tápanyagot is tartalmaztak.
1982-ben, nyolc évvel az Allos alapítása után, a német biogazdálkodás úttörője, Walter Lang hazájába hozta az azték gabonát. Azóta az Allos-termékválasztékból már el sem lehet képzelni nélküle. Minden amarant müzli 20% frissen pattogatott amarantot tartalmaz, és – a változat függvényében – bogyós gyümölcsökkel, diófélékkel és egyéb ízletes összetevőkkel van finomítva. Míg a mazsola, a datolya, az almadarabok és a sárgabarack az Amaranth Muesli Fruits-t igazi kényeztető müzliké teszik, addig a szeder, az eper és a meggy az Allos Amaranth Muesli Berries-nek csodálatos nyári ízvilágot kölcsönöz. A sportolók a szójapehelynek köszönhetően az Amaranth Muesli Protein extra fehérjeadagját élvezhetik. A mazsola és a datolya biztosítja a kellemes édes ízt, míg a szeletelt mandula és a pörkölt mogyoró gondoskodik a ropogós ízről. A ropogós csokoládépehelynek és a kis darabokra vágott étcsokoládénak köszönhetően az Amaranth Chocolate Muesli minden korosztály ínyenceinek igazi csemege. A diós ízű amarant csodálatosan harmonizál a ropogós diófélékkel. Éppen ezért az Amaranth Muesli Nut háromféle diófélét tartalmaz: mogyorót, mandulát és kesudiót. Az Allos Amaranth Muesli Classic, amely zab- és köles teljes kiőrlésű pelyheket, pattogatott amarantot, lenmagot, szezámot, hajdinát és mézet tartalmaz, viszont szilárd alapot nyújt a saját müzli-kreációkhoz. Az Allos finom bio müzlijai gazdagítják minden reggeli asztalt.
